Aztán meghallottam, hogy az egyik garázssoron már 7-8 éve pihen egy 500-as Fiat, amelyet nagyjából egy csónak áráért megvásárolhatok. Eltöltött a lelkesedés, hiszen ez mégiscsak egy igazi autó! Tágas, kényelmes és zárt is! (Néhány "aprósággal" azonban nem számoltam: egy autó valamivel több alkatrészből áll, így a felújítás költségei jó esetben is a tízszeresére rúgnak majd, és egy kicsivel tovább is tart a munka.).

Azért, hogy a kiskocsi az enyém lehessen, megfelelő hatásszünetekkel, három-négyhetente a tulaj nyakára jártam. A mielőbbi alku reményében egy-egy kisfröccsre is meghívtam. Így aztán 2002 októberében sikerült megállapodnunk, éppen a feleségem születésnapján; mondtam neki: "Vettem neked egy autót magamnak." Hazahurcoltam a vágy beteljesülésének tárgyát, valamint egy másik roncsot alkatrésznek, amelyet egy évvel később még kettő követett.

Rögtön hozzá is láttam, s mivel kívülről egészen jónak tűnt a kicsi, hoztam a lakatost, fényezőt, nézzék meg, mondjanak árat, aztán rajta! Eközben megvizsgáltam a különböző lehetőségeket, és elkezdtem a láthatóan szükséges alkatrészek beszerzését. Gondoltam, hipp-hopp rendbekapjuk. Kedves autószerelő barátommal egy nap alatt úgy szétszedtük, hogy sem üveg, sem csavar, de még egy gumidugó sem maradt a karosszériában, csak a csupasz lemez. Itt már kezdtem rádöbbenni, nem lesz ez olyan egyszerű...

Amikor lekerültek a sárvédők és lepotyogott a kitt, beláttam, legjobb lesz, ha a majdani minőségi fényezés sikeréért, és a saját érdekemben minden fellelhető karosszériaelemet újra cserélünk. Ekkor már úgy jártam a lakatosműhelybe, mint aki hazamegy. Közben az alkatrésznek szánt kocsit, amely hely hiányában már vagy hat hónapja egy másik barátom udvarát "díszítette", az ő segítségével szétszereltem és elraktároztam. Az ülésvázakat javítás és festés után újrahúzattam, a régi ajtókárpitok, térdvédők helyett pedig újakat készíttettem az eredetiek mintájára.

A futómű elemeit homokszórással letisztíttattam, amit kellett, drótkeféztem, vakartam, és elvittem horganyozni. Figyeltem a hirdetéseket, sokfelé jártam, rengeteg használható holmit hazahordtam. A sebességváltóról azt gondoltam, csak leveszem a fedelét, kiöblítem, és kész, hiszen jó volt, működött. Aztán négy darabból szereltem össze egyet. Ehhez jött még az új féltengelykészlet, meg a többi.

Kormánymű-felújítás, fékdob-felszabályozás, új kerékagycsapágyak, függők, gömbfejek, gumiszilentek, fő- és kerékfékhenger-garnitúra, gumi és fém fékcsövek, fékbetétek. Mindezek összeszerelése után, 2004 januárjában a szinte teljesen új, vastagon lekezelt fenéklemezre felkerült a komplett futómű, így a Fiat ismét saját kerekeire állhatott. Előkészítettük az időközben elkészült karosszériát az eredeti piros fényezéshez. Fémtisztára csiszolás, a karosszérialemezek illesztéseinél cinezés, alapozás.

A motorfelújítást a végére hagytam, merthogy "az gyorsan meglesz". Aztán amikor csak a harmadik garnitúra henger hónolása volt kifogástalan, már láttam, hogy a jövőre nézve jobb, ha még egy párat - megfúrva, új dugókkal - elteszek tartaléknak. A blokköntvényt az olajgomba helyén be kellett hegeszteni, és újra kellett munkálni, mert amikor abból a menet kiszakadt, olyan hosszú "illesztőt" csavartak bele egy Zsiguli-gombával, hogy azzal elzárták az olaj további útját a hengerfej irányába. Csodálkoztunk is szétszereléskor, miért koptak el annyira a himbák, és még a tengely is, hogy nem lehet hézagot állítani.

A hengerfejet nem nagyon sajnáltam, mert egy 650-esé volt rajta. Ekkorra már amúgy is összejött vagy négy darab eredeti, ezek közül kapott az egyik gyári új szelepeket, vezetőket, aztán síkbahúzás, szelepcsiszolás. Mivel a vezérműtengely lógott a blokkban, azt is megperselyeztettem. Nem tetszett, túl passzos lett, megforgattam csiszolóporral. Kár volt. Nem tudtam, hogy ez belenyomódik a persely puha anyagába, és ott tovább dolgozik. Kimunkálás, újraperselyezés, tengelyköszörülés, és már kész is. De ezúttal nem szorul!

Végre összeállt a motor, s felszereltem az újrafényezett burkolatokat a horganyzott, gyári, Fiat-feliratos csavarokkal. Felújított karburátor, dinamó, indító. Mindent a legapróbb részletekig. 2005. június 3-án elérkezett az ünnepélyes pillanat, amikor a váltóval összeszerelt motort a helyére toltuk. Az indítás szépen sikerült, a kis vas gyönyörűen ketyegett. A műszaki vizsga simán ment, két hét múlva már rajthoz álltunk az első veterántalálkozón, amelyen még különdíjat is nyertünk. Egy hónap elteltével pedig már a muzeális minősítőn is túl voltunk.

Megérte az aprólékos munka. A türelem - nem volt könnyű - majdnem három év után meghozta gyümölcsét. Csak kivételes alkalmakra vesszük elő Dudut. Egyébként ponyvával letakarva pihen egy télen is fűtött pincében, a szüleimnél. Köszönet mindenkinek, aki segített, és azoknak is, akik mindezt, a velejáró hercehurcával, elviselték!